A csontvelőgyulladás a csont és a csontvelő, baktériumok okozta megbetegedése. Leggyakrabban a hosszú, csöves csontokat, tehát a combcsontot, a lábszárcsontot, a felkarcsontot és az alkarcsontot érinti, az esetek közel 90 százalékában a Staphylococcus aureus nevű gennykeltő baktérium okozza.

Általában nem heveny fertőzésről van szó, inkább hosszabb ideig fennálló problémáról. Persze van akut formája is, amelynél a csontvelő begyullad, roncsolódik, gennyedzik és sipolyozik, de típusos csontvelőgyulladásról inkább akkor beszélünk, amikor a csontvelőben tartósan, alacsony csíraszámban vannak jelen a baktériumok.

Cukorbetegeknél a csontvelőgyulladás gyakoribb, főleg a diabéteszes láb miatt, aminek előbbi az egyik gyakori szövődménye. Ilyenkor a lábtő és lábközépcsontok gennyes gyulladása a legjellemzőbb.

Akut csontvelőgyulladás többnyire gyermekekben fordul elő, s 16 éves kor után ritkán alakul ki. Felnőttekben ilyesmi csak kivételes esetben, idősebb, legyengült immunrendszer mellett jelentkezik, vagy műtéti szövődményként alakulhat ki. Csontműtéteknél, ízületképző és pótló beavatkozásoknál 1-5 százalékos gyakorisággal fordul elő, nyílt töréseknél 30-40 százalékos eséllyel jelentkezik.

A csontvelőgyulladást általában baktériumok okozzák, de előfordul, hogy gomba, például Candida váltja ki. A csontvelőbe a kórokozók többféleképpen is bejuthatnak: vagy a véráram útján, például egy vérmérgezésnél, amelynél a kórokozók fennakadnak a rossz vérellátású csontban, vagy pedig a környezetből.

A csontvelőgyulladás tünetei

A betegség tünetei attól függnek, hogy melyik formájáról van szó. Ha az akutról, akkor a vérmérgezés tünetei a jellemzők, tehát a csontfájdalom, a magas láz, a hidegrázás és a borzongás. Az érintett terület duzzadt is lehet, felette a bőr melegebb tapintatúvá, pirossá válhat. A fájdalom éjszaka is érezhető, lüktető jellegű, a vele szomszédos terület is érzékenyé és duzzadttá válhat. Árulkodóak a gyulladásra utaló laborleletek is. Súlyos esetben az akut csontvelőgyulladás gennyes is lehet és sipolyozhat, így a felszínen is észlelhető. Emellett másik típus hosszú, lassú lefolyású, kis hőemelkedéssel, vérszegénységgel, fogyással és gyengeséggel, vashiánnyal, étvágytalansággal járó kórkép is létezik.

A diagnózis felállításában sokat segítenek a képalkotó vizsgálatok, így a röntgen, a CT és az MR, ám azonnali véleményt ezek alapján nem lehet mondani: ahhoz, hogy eredményük érdemben használható legyen, a betegségnek már legalább egy hónapja fenn kell állnia. Legbiztosabban akkor lehet diagnosztizálni a kórképet, amikor a csont mészállománya a gennyes folyamat hatására típusosan feloldódik. A képalkotó vizsgálatok mellett az orvosok vérképet is kérnek, nézik a gyulladásos paramétereket is. Követik a tünetetek, így például a fájdalmat és lázat, és amikor erre lehetőség van, mikrobiológiai vizsgálatot is kérnek.

A csontvelőgyulladás kezelése

A csontvelőgyulladás nagyon nehezen kezelhető. Ennek oka, hogy szerveink vérellátása általában kifogástalan, így gyógyszerekkel könnyen hozzájuk lehet férni: például egy gennyes vesegyulladás vagy egy tüdőgyulladás kórokozóihoz az antibiotikumok egyszerűen eljutnak, ám a csontvelő vérellátása sokkal rosszabb, így ez a terület nehezebben elérhető. Másrészt a csontba eleve csak néhány gyógyszer képes megfelelően bejutni. Emiatt a kezelés során nem csak azt kell figyelembe venni, hogy az adott gyógyszer hatékony legyen a konkrét kórokozó ellen, hanem azt is, hogy az olyan legyen, amely a csont adott területén fel tudjon dúsulni megfelelő koncentrációban.

Súlyos esetben amputációra is szükség lehet: amikor amputálnak, jellemzően olyan csonkot próbálnak meghagyni, ami a lehető legnagyobb stabilitást jelenti. Ha tehát csak egy ujjpercről van szó, akkor annak eltávolítása nem probléma, de ha például a láb az érintett, akkor olyan szintig kell amputálni, hogy a megmaradó csonk jól terhelhető, jól használható legyen.

Ha a betegséget időben felfedezik, akkor a gyógyulási esélyek nem rosszak, de a felépülés ez esetben is hónapokig tart.

Forrás: hazipatika.com